E hiánypótló kötet, Az Isteni szeretet aranyló vulkánja elsősorban a személyes istenképet valló világnézet elemzésével, illetve a Krisna-tudat lételméletével foglalkozik. Legteljesebb méltóságában mutatja be mindkettőt, ezért különleges gyöngyszeme a védikus irodalomnak. Nem az elmebeli tudást vagy a lételméletet tartja a legfontosabbnak, hanem az eksztázist, a szépséget és a harmóniát, azaz a rasát. Egyedülálló értekezés ez, amely a teizmust az intellektuális zsonglőrködés síkjáról a rasa, az íz birodalmába emeli. Az életrajzi mű lenyűgözően mutatja be az Isteni Szeretet természetrajzát.
“Mélyen elmerülve saját szépségének és édességének valóságában, Krisna ellopta Rádháráni érzelemvilágát, s Magát az Ő csillogó ragyogásába öltöztetve, mint Srí Caitanya Maháprabhu jelent meg. Megjelenésének utolsó tizenkét évében mélyen elmerült az egyesülés és szétválás legbensőbb érzéseiben, megosztván azokat legodaadóbb híveivel. A Krisnától való elválás halálos fájdalmai miatt szívéből az eksztázis vulkánkitörései lövelltek ki, ajkán pedig aranyló lávafolyamként jelent meg tanítása: a Siksástakam. Leborulok hát Srí Caitanya Maháprabhu, Az Isteni Szeretet Aranyló Vulkánjának lábainál. Ó, Govinda! Nélküled a világ üres. Mint zápor, úgy szakad a könnyem, S egy pillanat az örökkévalóságnak tűnik.”
